MENÜ

Munkanélküli lettem...hogyan tovább?

Mindenkivel előfordulhat, hogy időről időre elveszíti az állását. Németországban talán még erőteljesebben érzi az érintett személy, vagy család ennek a hátrányos hatásait, mivel a nyelvtudás hiánya megnehezíti nyomtatványok kitöltését, időpont egyeztetését, német nyelvű önéletrajz készítést, állásinterjúkon történő komunikálást és még sorolhatnánk.

Németországban is úgy mint Magyarországon három módja van a munkaszerződés felbontásának. Történhet a munkavállaló vagy munkáltató részéről,  ill. közös megegyezéssel. Az első két változatban a törvényileg előirt felmondási időket, szabadságok kifizeteset stb. figyelembe kell venni. A harmadik verziónál pedig az ezt kiegeszítő egyéb juttatásokat lehet a munkáltatóval szerződésbe foglalni, mint például végkielégítés, vagy a két fél eltekinthet a felmondási időtől is. 

Mindhárom esetben jogilag csak az írásban foglalt femondás érvényes azzal a különbséggel, hogy a közös megegyezéssel történő felmondást mindkét félnek alá kell írnia.

Ki jogosult a munkanélküli segélyre?

  • Munkaviszony megszűnt
  • Munkaképes, nincs táppénzen
  • Az igénylő életkora nem haladja meg a törvényben előírt nyugdíj korhatárt
  • Személyesen kell munkakeresőként bejelentkezni
  • Nyomtatványok hiánytalan kitöltése
  • A bejelentkezést megelőző 2 évben legalább 360 nap bejelentett munkaviszonnyal rendelkezett
  • Meglévő Minijob esetén a heti munkaidő nem haladja meg a 15 órát és a bevétel a havi 165 eurót.

Nos, amennyiben ezek a feltételek teljesülnek jogosult vagy az un. Arbeitslosengeld 1- re (ALG 1). Ezt a segélyt az lakcím szerinti illetékes munkaügynél (Arbeitsagentur) kell igényelni.

Fontos!!! 

A felmondás kézhezvételét követő 3 napon belül le kell jelentkezni a munkaügynél. Ha ez nem történik meg, büntetésként csökkenthetik a segély összegét. Ezt nevezik Sperrzeit- nak.

Megjegyzés:

  • Minijob esetében általában a munkavállaló nem fizet szociális járulékokat. Munkanélküliség esetén a Jobcenter az illetékes intézmény.
  • Ha táppénzen vagy jelenleg, de a munkaadó felmondta a munkaviszonyodat, a lejelentkezési kötelezettség arra a napra esik, amikor újra egészséges vagy. Ha a betegség időszaka meghaladja a 6 hetet, a betegbiztosító fogja a táppénz folyósítani. A munkaügy csak akkor fog veled foglalkozni, ha újra munkaképes leszel.


Mikor kell Sperrzeit-tal számolnod?

Amennyiben Sperrzeit lép érvénybe 12 hétig nem folyósítanak segélyt. Különleges eseteknél ez lehet 3-6 hét is.
Pl.: közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetése betegség esetén, mikor a munkavállaló nem tudja a továbbiakban a munkahelyi feladatait ellátni. Ha valaki rendelkezik a megfelelő orvosi igazolással csökkenthető a 12 hét Sperrzeit.

Mitől függ mennyi segélyt fogsz kapni?

Ha van gyermeked a nettó béred átlagkeresetének 67%- át, egyébként 60%- át fogják folyósítani.

Meddig fogják a segélyt folyósítani?

  • 12 hónap munkaviszony = 6 hónap
  • 16 hónap ​munkaviszony = 8 hónap
  • 20 hónap munkaviszony = 10 hónap
  • 24 hónap munkaviszony = 12 hónap
  • Betöltött 50. életév / min. 30 hónap munkaviszony = 15 hónap
  • Betöltött 55. életév / min. 36 hónap munkaviszony = 18 hónap
  • Betöltött 58. életév / min. 48 hónap munkaviszony = 24 hónap


Figyelembe veszik a korábbi magyarországi munkaviszonyod?


Igen ez lehetséges, mégpedig egy igazolással, ami nevezetesen E301-es vagy PDU1-es nyomtatvány. Ezt a dokumentumot az ügyfél lakóhelye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztálya, egy korábbi vállalkozó esetében a NAV állítja ki. Viszont ugyan úgy, mint a németországi munkaviszonyál csak a munkanélküliség kezdetétől számított utolsó 2 évet tudják figyelembe venni.

Sikerült :-)

Ha sikerült magad álláskeresőként regisztrálni, minden hónapban egyszer személyesen meg kell jelenni a helyi munkaügyi központban. Az időpontot postai úton és/ vagy SMS- ben szokták közölni.
Sokan kérdezték tőlem, hogy van -e lehetőség egy ingyenes nyelvtanfolyamot elvégezni a munkaügyön keresztül.

Válaszom: munkaügytől és ügyintézőtől függ. Jelenleg a menekültek előnyösebb helyzetben vannak az uniós állampolgárokkal szemben. Ha igényed van ilyesmire, mindenképp jelezd az első adandó alkalommal ügyintéződnek!

Lehet mellék jövedelmed a munkanélküli segély mellett?

Igen lehet, de max. 15 óra/ hét. A havi jövedelem nem haladhatja meg a 165 €-t.
Kiskapu azért itt is van... Amennyiben a mellék tevékenységed már a regisztrációt megelőző 18 hónapban legalább 12 hónapja végzed, a munkaügy nem számolja bele a segély összegébe az ebből szerzett jövedelmed azaz a plusz bevétel nem csökkenti a munkanélküli segély nagyságát. Ez érvényes a kisvállalkozásra és Minijobra egyaránt.


A munkanélküli segély adómentes, de ettől függetlenül adóbevallásnál fel kell tüntetni az ebből származó jövedelmet.

Hova fordulhatsz támogatásért ha lejárt a munkanélküli segélyed vagy elutasították a kérvényed?

Ebben az esetben a Jobcenter az illetékes intézmény. Minden helyi önkormányzatnál (Gemeinde) megtalálható. Itt lehet különböző szociális segélyeket kérvényezni. Többek között az un. Arbeitslosengeld 2 ( ALG 2, SGB 2), Wohngeld stb.

Jogosult vagy a németországi családi pótlékra?
Munkahelyi baleset... mire figyelj?

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. október 20. kedd
Start Németország © 2019 - Webdesign by Organik