MENÜ

Amit tudni illik a németországi táppénzről

Ha megbetegszel első lépésként egy házi orvost kell felkeresned a közelben, lehetőleg még ugyan azon a napon, mikor kiderül, hogy nem tudsz menni dolgozni. A vissza dátumozás már egyes orvosoknál nem lehetséges. Németországban szabadon választhatsz orvost bármikor. A háziorvos Hausarzt, vagy Allgemeinmedizin/ erin néven található a telefonkönyvben, vagy az interneten. Egy előzetes időpont egyeztetés szinte minden estben szükséges.

Ha az orvosod megállapította a diagnózist, a betegség komolyságától függően fogja az igazolást kiállítani 1, 2 vagy akár több hétre is. Kapni fogsz a recepten kívül 3 db rózsaszín papírt, amik kísértetiesen hasonlítanak egymásra, mégis az egyik a munkaadóé ( Arbeitgeber), a második a betegbiztosítóé (Krankenkasse), a 3. pedig a saját példányod. Egyébként az igazolásokon egyértelműen fel van tüntetve, hogy melyik igazolast hova kell eljuttatnod.


A munkaadó 6 hétig köteles fizetni a táppénzt, ami a munkaszerződésedben szereplő béred 100%- a. Ezt az összeget a munkáltató a szerződésben meghatározott dátumig köteles kiegyenlíteni. (Kivétel, ha a munkaadó a próbaidő alatt felmondja a szerződést)

A munkaadónak jogában áll az igazolt távolléteidet-ha év közben többször voltál ugyan azzal a diagnózissal táppénzen- összesíteni. Mit jelent ez? Tegyük fel, hogy a háziorvos gyomorfekélyt állapít meg januárban és emiatt 4 hetet táppénzen töltesz. A betegség kiújul márciusban és ez alkalommal 3 hetet hiányzol a munkahelyről. Ennek fényében a munkaadó januárban 4 hetet, márciusban 2 hetet 100%- ban, az utolsó 1 hetet a betegbiztosító 70%- ban fogja fizetni.
Röviden megemlíteném, hogy magyarországi betegbiztosítással ellentétben, Németországban ha már az egyik házastárs bejelentett állással rendelkezik az egész család biztosított ( Familienversichert) lehet. Ha valaki a férje vagy felesége által biztosított néhány hátránnyal számolni kell. Pl. ha a gyermek beteg nem vehet igénybe Krankengeld-et csak a kereső fél. Általában a kórházi ellátásnál, betegszállításnál stb. önrészt kell fizetni.

7. héttől:

a betegbiztosítód fogja átvenni a költségeket, de ez nem automatikusan történik, hanem kérvényezni kell. Az ügyintézés összetett, mivel a munkaadónak kereseti igazolást kell az utolsó teljes havi fizetésről kiállítani, neked pedig egy kérvényt kell a betegbiztosítódhoz benyújtani, hogy továbbra is kéred a táppénz folyósítását, ami az utolsó bruttó béred 70%- a., maximum az utolsó nettó béred 90%-a.Az összeget mindig utólag fizetik ki, miután letöltötted az orvosi igazoláson meghatározott időszakot. Hosszan tartó betegség esetén 4 hetente kell az igazolást a háziorvossal kitöltetni és betegbiztosítónak eljuttatni. Ezt az igazolást az un. Auszahlschein- t a betegbiztosító postán fogja küldeni, amint a munkaadó sikeresen leigazolta az előző havi keresetedet. Végül a háziorvos által kitöltött Auszahlschein- t vissza kell juttatni a betegbiztosító részére.

Fontos!

A betegbiztosító maximum 78 hétig hajlandó a táppénzt fizetni ugyan azért az egészségi problémáért. Ha a nyugdíjbiztosítón keresztül rehabilitációs kezeléseket kapsz/ kaptál a betegbiztosító azt bele számolja a 78 hétbe. Tehát függetlenül attól, hogy más hivataltól is kapsz támogatást a felépüléseddel kapcsolatban, a betegbiztosító csak a betegséged első nyilvántartásba vételétől számitott max. 78 hétig köteles fizetni a Krankengeldet. 3 év szünet után újra jogosult vagy a táppénzt akár 78 hétig igényelni.

Ha az orvos mehosszabbítja a táppénzt, az új igazolásnak egy héten belül be kell érkeznie a betegbiztosítóhoz. Természetesen a munkaadót is késedelem nélkül értesíteni kell.

Betegség alatt elhagyhatod-e az országot?

Újra és újra ismétlődő kérdés... Ha táppénzen vagy és tervezed, hogy külföldre utazol, jelezd mielőbb a háziorvosodnak, hisz neki egy igazolást kell kiállítania, hogy ez nem fogja hátrányosan befolyásolni a gyógyulásodat. Ezt az igazolást a betegbiztosítónak időben el kell juttatnod és ezzel egy időben kérvényezned kell, hogy külföldön tartózkodhass az általad megadott időtartam alatt.

Kinek nincs joga a Betegbiztosítónál a táppénz igényléshez?

Azon családtagoknak, akik a házastárs által vannak biztosítva, tanulóknak,vagy akiknek szociális segélyt ALG 2/ SGB 2 –t 

Hartz IV -t folyósítanak, ezenkívül ha valaki Elterngeld- et kap.


Mi a teendő, ha az illetékes betegbiztosító a 7. héttől nem folyósítja azonnal a táppénzt?

Az előzőekben a munkavállaló oldaláról már kitárgyaltuk ezt a témát, de miért akad mégis el az ügyintézés, ha minden fontos iratot benyújtottál már a betegbiztosítónak? Röviden említettem, hogy a kérelem benyújtását követően a munkavállaló és a munkaadó részéről igazolásokat és egyéb adatokat kér a betegbiztosító/ Krankenkasse.  A munkaadónak ugyanis a betegbiztosító megkeresésére 2 héten belül el kell juttatni a betegséget megelőző utolsó, teljes havi kereseti igazolásodat. Ha ez idő alatt a munkaadó mégsem teljesíti a kért dokumentum elektronikus benyújtását, a 2. felszólítás egy újbóli 14 napos határidőt szab meg, ami ellen sajnos nincsen jogorvoslat. Tehát összességében 4 hét türelmi idővel rendelkezik a munkaadó. Ez idő alatt érdemes akár személyesen, telefonon, vagy írásban felvenni a kapcsolatot a munkáltatóval és kérni, hogy mielőbb juttassák az illetékes hivatalnak a szükséges igazolást. Illetékes hivatal lehet pl.:-Betegbiztosító / Krankengeld - Nyugdíjbiztosító / Übergangsgeld - Munkaügy / Arbeitslosengeld

Az illetékes hivatalt mindenképpen tájékoztasd, ha a munkaadó negatívan, vagy egyáltalán nem reagál a kérésedre. Nekik ugyanis meg vannak az eszközeik, hogy pont kerüljön az ügy végére. Ha a felszólítás ellenére sem reagál a munkaadó, a fent említett hivatalok egyike akár 5000€-s büntetést is kiszabhat a kötelesség elmulasztása miatt.


Mit tehetsz ha a munkáltató nem állítja ki a szükséges igazolást?

Írásos formában a munkaadó figyelmébe ajánlhatod, hogy kész vagy ügyvédet fogadni, ha kell és a bírósági költségek valamint a kártérítés is őt fogja terhelni. Tegyél említést, hogy erre 3 napja van. Ha komolyra fordulna a helyzet az illetéles munkaügyi bíróság (Arbeitsgericht) segítségét kérheted. Külön kiemelném, hogy a németországi törvények alapján a munkaadónak nincs joga táppénz alatt felmondani, kivéve próbaidő alatt, vagy ha egy kis létszámmal rendelkező cégnél vagy alkalmazásban ill. munkaközvetítő ( Zeitarbeit) foglalkoztat határozott időre szóló szerződéssel. Megeshet, hogy a munkáltató mégis dacol a törvénnyel. Ebben az esetben a felmondás kézhezvételétől számítva 3 hét áll rendelkezésedre, hogy ügyvédhez fordulj és feljelentést tegyél.

Németországi magyar konzulátusok
Mely adókategória passzol az aktuális életszituáci...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. október 20. kedd
Start Németország © 2019 - Webdesign by Organik